Nagycsaládosok egyesülete: családbarát Európára van szükség!

Publikálva: 2018. július 16.

"Családbarát Európa" megvalósulását szorgalmazta IX. Családkongresszusán a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE).

A szervezet az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: a kongresszuson elsőként vetette fel a NOE a "Családbarát Európa" gondolatát. A magyar civil szervezet kezdeményezésével kapcsolatban az ENSZ, a Nemzetközi Családfejlesztési Szövetség (IFFD), a Szülők és Családsegítők Nemzetközi Szövetségének képviselői, valamint Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért vezetője fejtették ki szakmai véleményüket.

A szombaton véget ért kongresszus nyitó előadását Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár tartotta. A szakmai tanácskozáson spanyol, lengyel és litván családszervezetek képviselői mellett határon túli magyar családszervezetek is részt vettek. A rendezvényre hatszáz nagycsaládos látogatott el az ország minden szegletéből - tájékoztatott a NOE.

MTI

Menü

Főoldal

Navigáció