Várandósság, gyermekgondozás – magyarországi szakemberek érkeztek Kárpátaljára

Publikálva: 2018. március 20.

A Magyar Védőnők Egyesülete és az Otthon Segítünk Alapítvány elindította Kárpát-medencei tavaszi körútját, amelynek első állomása Beregszász volt március 19-én. A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával létrejött rendezvény a 2018 a külhoni magyar családok éve program része, melynek célja, hogy a család fontosságára és gyarapítására irányítsa a figyelmet.

A jelenlévőket Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora köszöntötte, aki örömét fejezte ki aziránt, hogy tapasztalt, nagy tudású magyarországi szakemberek adják át tudásukat a védőnői hálózat szerepéről a várandósság, gyerekvállalás időszakában. A védőnői hálózat egy olyan követendő példa, amelyet Ukrajnának is át kell vennie. Nagyon jó ez a program, mert az előadások során elsajátított tudást alkalmazhatjuk a mi egészségügyi rendszerünkben is – fogalmazott a főiskola rektora.

A magyar kormány fő célja 2018-ban a külhoni magyar családok megsegítése, ezért az élet számos területén – egészségügy, oktatás, sport – igyekszik erőfeszítéseket tenni ennek elérése érdekében – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja.

Az előadások sorát Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke nyitotta meg, majd Peleiné Imre Judit és Tóth Györgyné védőnők tájékoztatták a jelenlévőket a védőnői gondozás színtereiről és a szolgálat részleteiről.

 A rendezvény során Lehőcz Mónika bemutatta az Otthon Segítünk Alapítványt, majd az érdeklődőknek lehetőségük volt tapasztalatcserére és a felmerülő kérdések megválaszolására.

A Rákóczi-főiskola helyszínén kívül a nap folyamán az egyesület és az alapítvány tagjai ellátogattak a Beregszászi 18. Sz. Óvodába, ahol az óvodások mindennapi tisztálkodásával kapcsolatban adtak tanácsokat az intézmény dolgozóinak, továbbá eljutottak a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolába, ahol az elsősegélynyújtás témában tartottak előadást középiskolás diákok számára.

Kárpátalja.ma

Menü

Főoldal

Navigáció