A Vajdaságba érkezett a HelloWood alkotócsoport

Publikálva: 2018. június 11.

A szombati muzslyai program keretében a résztvevőknek a nap végéig kerékpártartót kell készíteniük a rendelkezésükre álló faanyagokból. A program szervezője a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a HelloWood, valamint a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT).

Jerasz Anikó, az MNT végrehajtó bizottságának elnöke az MTI-nek telefonon elmondta: fontosak azok az események, amelyek „a közösség összetartozását, megtartását, erősítését szolgálják, hiszen nemcsak a fiatalokat, hanem az idősebbeket is megszólítják”. Mint mondta, a résztvevők közösen, együtt gondolkodva és együtt dolgozva tudják megvalósítani a feladatokat, „mindenkinek ki kell vennie a munkából a részét, és összedolgozva tudják majd az eredményt felmutatni”. A kerékpártartó megépítéséhez szükséges eszközöket a szervezők biztosították.

A Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt és most a Vajdaságot érintő tavaszi körút keretében az államtitkárság és az alkotócsoport tagjai magyar közösségeket kerestek fel azzal a céllal, hogy „közös építésen, alkotáson, barkácsoláson keresztül erősítsék a közösséghez tartozás élményét, s ezáltal magát a közösséget” – közölte a Miniszterelnökség.

Jerasz Anikó fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra, hogy a HelloWood először jár a Vajdaságban, ezért is volt érdekes a szombati program, amely istentisztelettel kezdődött, majd a helyi Emmausz Fiúkollégiumban folytatódott az ott lakók, valamint fiatal helyi családok részvételével.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság az idei év elején hirdette meg a külhoni magyar családok éve programot. A tematikus év célja – a Miniszterelnökség tájékoztatása szerint – elősegíteni azt, hogy a külhoni magyar közösségeket kisgyermekkortól időskorig felkészült támogató környezet vegye körül.

Emellett – a tematikus év keretében – pályázatot írtak ki külhoni magyar családbarát vállalkozások számára, valamint táborokkal, körutakkal, továbbképzésekkel segítik a határon túl élő magyar családokat. A családbarát vállalkozások számára március elején 500 millió forintos keretösszeggel meghirdetett pályázatra 758 jelentkezés érkezett, és hamarosan eredményt is hirdetnek.

Menü

Főoldal

Navigáció