Ezúttal a helyi Ivković család érdemelte ki. Zenta Község ezzel a díjjal is szeretné ösztönözni a polgárok család- és gyermekvállalását.

Fotó: Pannon RTV

Az Ivković család négy gyermeket nevel. Legidősebb lányuk 13 éves, a legfiatalabb pedig 3. Róbert a zentai Jézus Szíve templom diakónusa, felesége, Valentina pedig osztálytanító végzettséggel a helyi „Kéz a Kézben” Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezet munkatársa. Elmondták, hogy korábban volt már rá példa, hogy két roma származású gyermeket is neveltek, de őket visszakérte a vér szerinti édesanyjuk.

Ivković Róbert, családfő: „Úgy tűnik, manapság a nagycsaládos életmód valahogyan nincs divatban. Nem trendi dolog. Inkább mondjuk úgy, hogy atomizálódik a világ, de ebben a világban mégis szükség van a családokra, szükség van azokra, akik felelősségteljesen vállalják akár a több gyereket is, vállalják az élet továbbadását.”

Az elismerést Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere és Győri István, Zenta alpolgármestere adta át. Az idén már harmadik alkalommal ítélték oda az elismerést.

Fotó: Pannon RTV

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „Ez is része annak a programunknak, amivel szeretnénk a család és a gyermekvállalást ösztönözni a zentai polgároknál. Tehát a különböző juttatások, támogatásokon kívül ez is egy olyan díj, ami rávilágít arra, hogy tulajdonképpen a nagy család az nem nagy gondot jelent, hanem nagy örömöt.”

A díjra érdemes családokat civil szervezetek és a helyi polgárok jelölik, majd egy erre kiválasztott bizottság dönt arról, hogy kinek ítéli oda a díjat. Az Ivković család esetében egyhangú döntés született.

Pannon RTV