A kormány támogatja a szülőföldön boldoguló, családbarát szolgáltatásokat nyújtó Kárpát-medencei vállalkozásokat - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Mezőkövesden, a Kárpát-medencei fiatal vállalkozók találkozóján.

Fotó: Patterman Renáta

Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy a nemrégiben kiírt vállalkozásfejlesztési pályázatokra - amelyek idei keretösszege 500 millió forint - 760 pályázat érkezett.

Az államtitkár a Külhoni magyar vállalkozások fejlesztése a Nemzetpolitikai Államtitkárság tematikus éveinek keretében című előadásában rámutatott arra, hogy a régió három nagy problémával, az elvándorlással, az asszimilációval és a népességfogyással küzd, amelyeket szavai szerint egyszerre kell megoldani.

Fotó: Patterman Renáta

Az államtitkár egy felmérés alapján elmondta, hogy a családi vállalkozók 76 százaléka, míg a fiatal vállalkozók 60 százaléka válaszolta azt, hogy a szülőföldjén boldogulna, míg a külhoni diákok körében ez az arány mindössze 25 százalék volt.

Fotó: Vargha Miklós

Beszámolt arról is, hogy 2016-17-ben a Kárpát-medencei körút harminc állomásán mintegy 1900 vállalkozóval találkoztak személyesen. Hozzátette, 117 külhoni magyar fiatal vállalkozásfejlesztési projektjének megvalósításához 600 millió forinttal járultak hozzá, miközben 165 családi vállalkozói és fiatal vállalkozói fejlesztési projektet 888 millió forinttal segítettek.

MTI